A Duna TV "Talpalattnyi Zöld" című műsorában (julius 15, 17:00h) hangzott el a könyvajánló az "Őserdők a Kárpát-medencében" könyvről.
A szöveget Szollát György botanikus írta, a könyvet Für Anikó műsorvezető ismertette.

Őserdők A Kárpát-Medencében - Bartha Dénes; Oroszi Sándor

Hát, ilyen nincs! Ahogy korallzátony, úgy őserdő sincs a Kárpát-medencében - vélekednek most biztos sokan. Pedig van. Azazhogy -volt. (Persze nem az esőerdőkre kell gondolni, amit "őserdő" alatt legtöbben értenek.) Őserdő ugyanis az, amit emberkéz, pontosabban fejsze és láncfurész még nem érintett, és ilyen erdő létezett a Kárpát-medencében is. 150 évvel ezelőtt még nem kevés, 100 éve meg már alig valamennyi. A könyvben összegyűjtött írások java részét épp ebben az 50 évben vetették papírra, amikor fölgyorsult a háborítatlan rengetegek fogyatkozása. Ezek az utolsó tapasztalások a kárpát-medencei őserdők képéről és életéről, az erdők összetételéről, fajgazdagságáról, megújulási képességéről. A mostani erdők már mások - vetik és aratják a fákat, mint a gabonát -. Csakhogy ez nincs jól így, mégpedig számos ok miatt - jöttek rá a kutatók és az erdésztársadalom egy része is az utóbbi időkben. Az ültetvényszerű erdőket lehet így kezelni, a természetszerű erdők értékeinek megőrzése azonban más módszereket követel. Ezek kialakításában jelent segítséget az őserdőkről való tudásunk összegereblyézése. Annak is pompás olvasmány azonban, akit a szakmai vonatkozások kevésbé érdekelnek, és úgy böngészi a könyvet, mint jelentést a múltból, amikor Herkulesfürdon és Ótátrafüreden még békebeli zsivajgás volt... Mindezt száz évvel ezelőtti ízes magyar nyelven, csaknem félszáz szerző más és más "színű" tollából.

A Tiszánál c. könyvről a Duna TV korábbi, júniusi "Talpalattnyi Zöld" című műsorában hangzott el könyvajánló.
Szintén Szollát György botanikus írta és Für Anikó műsorvezető ismertette.
Molnár Géza: A Tiszánál

Nem könnyű Molnár Géza “A Tiszánál” címu könyvéről néhány mondatban értelmesen szólni. Ha másért nem, legalábbis azért, mert a mű nagyon sokrétű. Ugyan mindvégig a Tisza a foszereplő, ám ahogy a szerző -- mondjuk úgy -- körüljárja a témát, hasonlóképpen kanyargós utat jár be, mint egykor maga a folyó. Ez a sokrétűség önmagában is a próféta figyelmeztetőleg magasba tartott mutatóujjának felel meg: a Tiszáról, a körülötte élő milliók és környezetük, életterük további sorsáról nem lehet, nem szabad szűklátókörű mérnöki vagy üzleti szellemben beszélni sem, nem hogy döntéseket hozni. Mert nem elég pusztán árvízvédelemről gondolkodni, látni kell és meg kell érteni a folyó és az emberek hajdan egymásbafonódó közös életét. Mert itt élünk sok évszázada, és egyre inkább keresni kell a helyünket a természetben, a környzetünkben...
A könyv lapjain megelevenedik, ahogy a Tisza évezredei összevegyültek a vándorló és itt letelepedett népek történelmével. Megtudhatjuk, miként élt együtt az Alföld lakossága a folyóval, hogyan gazdálkodott annak áradásaival, majd olvashatunk arról, hogy miként szárítottuk ki termékeny síkságunkat. “A Tiszánál” tudós mű, hatástanulmány és egyben rendhagyó történelemkönyv. De még ennél is több: a látható dolgok megfigyelésén túl a megismerés egy másfajta, spirituális módját is közvetíti, többek között a csodálatos vers- és prózaidézetek révén. A könyv mélységei egyértelműen hitelesítik a címét, a költőóriás versére való rímelést is.